Budapest

2017. június 13.

A rugalmas foglalkoztatás a legfőbb munkahelyi mágnes


Humán Erő - A dolgozók megtartásának titkai címmel tartotta záró rendezvényét a rugalmas foglalkoztatás témakörében az Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. vezette FEL-VÁLLAL konzorcium.

A rendezvény lezárása volt a "GINOP 5.3.1. A rugalmas foglalkoztatás elterjesztése a konvergencia régiókban" pályázatnak, amely során több mint 800 kis- és középvállalkozás szervezeti humán felmérését végezték el a szakemberek.

Az öt szervezet (IFKA, Kontakt Alapítvány, MAPI, Humán Szakemberek Országos Szövetsége, Három Királyfi, Három Királylány mozgalom) által partnerségben szervezett konferencia a témában rendezett tavaszi rendezvénysorozat záró állomása volt, ahol körvonalazódott, hogy a vállalati rugalmasság, ezen belül a foglalkoztatás rugalmassága elengedhetetlen ahhoz, hogy egy vállalkozás megbirkózzon a folyamatosan változó környezettel.

Ha pedig HR-szempontból nézzük, a rugalmas foglalkoztatás lehetőségének biztosítása nagyszerű eszköz a munkáltatók kezében az értékes munkaerő megtartásához, a fluktuációs költségek csökkentéséhez és a munkáltatói márka pozitív alakításához - különösen a jelenlegi helyzetben, amikor a munkaerőhiány jelentős méreteket ölt.

Simon Attila István, az NGM munkaerő-piacért felelős helyettes államtitkára szerint a munkajogi szabályozás, a jogi környezet adott ahhoz Magyarországon, hogy a vállalatok bevezessenek rugalmas foglalkoztatási módokat, ezzel megkönnyítve például a gyermekvállalás után a munkaerő-piacra visszatérő nők helyzetét.

"Fontos, hogy minden emberhez eljussanak a foglalkoztatás erősítését célzó lehetőségek, programok, pályázati kiírások, és ezekkel tudjanak élni" - mondta a helyettes államtitkár, aki a tudat és a szemlélet formálását nevezte meg az egyik legfontosabb célként.

Simon Attila István jelezte, lesznek olyan intézkedések, amelyek a rugalmas foglalkoztatást erősítik, és az idősödő, de még aktív korúakat vagy a munkaerő-piactól ideiglenesen távol lévőeket célozzák.

"Első számú kihívás a családi élet és a munka egyensúlyának kialakítása, hogy ez a kettő minél inkább összhangba kerülhessen. Kormányzati szempontból célkitűzés a foglalkoztatás növelése és a családok megerősítése, védelme, olyan intézkedések kidolgozása, amelyek ezt a célt szolgálják" - mondta bevezetőjében Fűrész Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszteri biztosa, az EMMI Családügyi és Nőpolitikai Főosztályának vezetője.

Fűrész Tünde előadásában kitért a bölcsődei rendszer átalakítására is, amelynek immár része a munkahelyi bölcsőde kategória is. Ilyen intézmény kialakítására forprofit és nonprofit munkáltatók is kaphatnak pályázati támogatást a konvergencia régiókban. A bölcsődék működése, a bölcsődei férőhelyek számának emelése jelentősen segíti a nők visszailleszkedését a munkaerő-piacra.

Szintén ezt a célt szolgálja és új kezdeményezés a regionális Nő-Köz-Pontok (Női Információs és Szolgáltató Központok) kialakítása, amelynek létrehozására és működtetésére kiírt uniós pályázat beadási határideje hamarosan lezárul, így a Nő-Köz-Pontok programjai várhatóan jövő évben indulhatnak.

"Az IFKA hídépítő intézményként szervezte a konferenciát a partnereivel együttműködésben, az volt a cél, hogy a munkaerőpiac minden szereplőjét egy asztalhoz ültessük. Elégedett vagyok a projekt eredményeivel, de új kihívások várnak ránk ezen a területen, el kell végeznünk a felmért vállalatoknál a szervezetfejlesztést, a rugalmas munkakörök bevezetését, illetve bekapcsolódunk a Nőközpontok kialakításába és működtetésébe is" - mondta Kálmán Edina, a programot szervező FEL-VÁLLAL konzorcium szakmai vezetője.

"A tudás és az emberi erőforrás felértékelődött és az értéke exponenciálisan növekszik. Arra van szükség, hogy a vállalatvezetők segítsék a tudás áramlását a szervezetekben, illetve nyitottak legyenek a munkavállalók igényeire, elinduljon a párbeszéd. Ez mutat a rugalmasság irányába" - összegzett Hollósi Szabolcs, a foglalkoztatási paktumok szakértője, a BFH Európa Kft. ügyvezetője.

A vállalati felmérések kimutatták, a női vezető nyitottabbak, érzékenyebbek a munkavállalói igényekre, de összességében a kkv-k vezetői körében megvan (83%) a nyitottság a rugalmas foglalkoztatási módok bevezetésére. A tapasztalat szerint a nagyobb vállalatoknál a rugalmasság jobban működik, sok esetben azért, mert a nagyobb cégek nagyobb eséllyel foglalkoztatnak szakképzett HR-szakembert, mint a kisebb társaik.

A kkv-ket célzó rugalmas foglalkoztatási program első, humán felmérési szakasza (GINOP 5.3.1.) június 30-án lezárul, a következő egy év pedig az ún GINOP 5.3.2.-es szakaszé, a konkrét szervezetfejlesztési munkáé.

+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

Benczúr Hotel - Budapest, VI. Benczúr u. 35.

PROGRAM

09:00 - 09:30 Regisztráció 

Házigazdák: Horváth Karip Kriszta és Cserey Miklós

09:30 - 09:40 Megnyitó, az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. köszöntője

Dr. Bárdos Krisztina, ügyvezető igazgató, a FEL-VÁLLAL konzorcium vezetője, IFKA Kft.

09:40 - 11:05 Plenáris előadások

09:40 - 09:55 Munkaerő-megtartás 2017-ben Magyarországon: kérdések és válaszok

Dr. Poór József, egyetemi tanár, CMC, a HSZOSZ elnöke, a BKIK tanácsadó-szolgáltató tagozatának küldötte

09:55 - 10:15 Nők a munkaerőpiacon

Simon Attila István, Helyettes Államtitkár, NGM

10:15 - 10:35 Női foglalkoztatás, vagy inkább foglalkoztathatóság?

Fűrész Tünde - EMMI miniszteri biztos, Családpolitikai főosztályvezető

10:35 - 10:50 Családbarát jelleg - az új munkahelyi mágnes?

Tordai Ágnes, a Három Királyfi, Három Királylány mozgalom vezetője

10:50 - 11:05 Küzdés és fény a végeken: 830 hazai kkv humán átvilágításának tapasztalatai

Kálmán Edina, munkaerő-fejlesztési csoportvezető, FEL-VÁLLAL szakmai vezető, IFKA Kft. 

11:05 - 11:30 Kávészünet 

11:30 - 12:30 Dolgozói megtartás, de hogyan? - Kerekasztal beszélgetés a hazai munkáltatók és munkavállalók aktuális helyzetéről, cselekvési lehetőségeiről

Moderátor: Cserey Miklós

Résztvevők:

Scharle Ágota PhD, ügyvezető partner, vezető kutató, Budapest Intézet

Dr. Szabó Zsolt Péter PhD, egyetemi adjunktus, ELTE PPK, Szociálpszichológiai Tanszék

Hollósi Szabolcs - a foglalkoztatási paktumok szakértője

Csengery Zsolt - ügyvezető, Deltaplast Kft. 

12:30 - 13:30 Ebédszünet 

13:30 - 15:30 Szűk és zárt körű szekcióbeszélgetések

Szekciók:

  • Rejtett csoportok a munkaerő piacon - vezeti: Tordai Ágnes, a Három Királyfi, Három Királylány mozgalom vezetője 
  • Általános munkaerő-megtartási eszközök -  vezeti: Kálmán Edina, foglalkoztatási csoportvezető, IFKA és Katona Emese, vezető szervezetfejlesztő, MAPI Zrt.
  • Igényelt és lehetséges kormányzati intézkedések hatása mikro szinten - vezeti: Dr. Poór József egyetemi tanár és Cserey Miklós vezető szervezetfejlesztő, IFKA

15:30 - 16:00 A szekciók összefoglalása, a konferencia zárása

A konferencia plenáris részei (előadások, kerekasztal-beszélgetés) sajtónyilvánosak, a szekciókban zajló műhelyek munkájáról a szervezők összefoglaló dokumentációt készítenek.

IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. Kontakt Alapítvány, MAPI Magyar Fejlesztési Zrt.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el